La pasta fresca fatta in casa


Az én házi tésztám nagyon egyszerű recept alapján készül, mindössze két hozzávaló szükséges hozzá. Azonban ami a gyúrást illeti, nos az egy nehezebb folyamat, sok-sok gyakorlást igényel, melyet csak kitartó szorgalom árán tudunk elsajátítani.
 
Hozzávalók:
Személyenként: 100 gr liszt, 1 tojás.

1.A lisztet egy nyújtódeszkára halmoztam, közepére egy mélyedést képeztem, ebbe kerültek a tojások, melyeket egy villával felvertem, úgy hogy azok eközben az összes lisztet felvegyék. Eztán jött csak a neheze, a gyúrás, illetve a nyújtás.

2. A kapott masszából lisztezett gyúródeszkán cipót formáztam, törekedve arra, hogy már ne ragadjon. Nyújtófával, állandó csúsztatott mozdulatokkal alaposan kilapítottam, majd több alkalommal a tésztát a sodrófára feltekerve addig nyújtottam, amíg el nem értem a kívánt vastagságot, ami kb. fél centi.



3.Tekintettel arra, hogy ez alkalommal csak egy egyszerű linguine tésztát készítettem, igyekeztem megkönnyíteni a dolgom a metélésnél. Így először a kiterített tészta két szélét behajtottam egyenlően a közepéig, majd ezt még egyszer félbe hajtottam. Ezután már csak a metélés volt hátra, melynek technikáját (felesleges magyarázat helyett) az alábbi képeken láthatjátok. - Eat'aliano



A Santa Susanna malomban őrölt liszt

2 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails