Zuppa di frutti di mare



Ezúttal fagyasztott tenger gyümölcseiből készítettem, ugyanis tavaly Bécsben a karácsonyi vásár alkalmával betértünk a Metro-ba, ahol isteni fagyasztott tengeri herkentyűket sikerült beszereznünk, és lám egy év elteltével előkerült a hűtő aljáról egy bontatlan csomag…
Amikor szerencsém van friss hozzávalókat beszerezni a Nagycsarnokban, inkább friss halból készítem, de ezúttal a fagyasztott verzió receptjét osztom meg veletek.

Hozzávalók:
 500 g fagyasztott tenger gyümölcsei, 300 ml tejszín, 1 kisebb fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 3-4 evőkanál polpa di pomodoro, 1 csokor friss petrezselyem, 1 csokor friss kapor, olíva olaj, só, bors.

1.Kiolvasztottam a fagyasztott tengeri herkentyűket, alaposan kinyomkodtam a levet, amit eresztett (később ennek a lének fontos szerepe lesz) és papír törlőre helyeztem. 4-5 evőkanál olíva olajon megpároltam a kockára vágott hagymát és az összenyomott fokhagymát, majd hozzáadtam a tenger gyümölcseit, kb. 1 percig pároltam, hozzáadtam a polpa di pomodoro-t, dinszteltem további 1 percig.
2.A levet, amit eresztett felöntöttem még 3 dl vízzel és hozzáöntöttem a párolt „halhoz”. Közepes lángon tovább főztem 5 percig. Ezután jött hozzá a tejszín, sóztam, borsoztam. Összeforraltam, végezetül hozzáadtam a felaprított petrezselymet és kaprot. Eat'aliano

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails