Kocsonya



Életem első kocsonyája, de olyan jól sikerült, hogy biztosan nem az utolsó! A receptet egy kedves „barátnőmtől”, Ági nénitől kaptam (aki remélem nem haragszik meg amiért „lebarátnőmöztem”). Nos, korábbról a Nagyitól is volt már egy receptem, és e kettő keresztezéséből született meg az alábbi.

Hozzávalók:
4 db köröm (hentessel 4 felé vágatva), 1 kisebb kb. 1 kg-os füstölt csülök, 1 tekercs bőr, 1 nagy maroknyi fokhagyma, 10-15 szem egész bors, 1 fej vöröshagyma, 2-3 db szárított cseresznye paprika, só.

1.A körmöket alaposan megtisztítottam (ügyelve a szőrökre is), a füstölt csülköt lefejtettem a csontról, nagyobb darabokra vágtam, a bőrt megmostam, aljáról a zsírt egy késsel lekapartam, daraboltam. A vöröshagymát, fokhagymákat megtisztítottam, utóbbiakat kettévágtam.
2.Egy nagy kb. 20 l-es fazékban, nagy lángon, hideg vízben feltettem főni az összes hozzávalót, úgy, hogy a víz kb. 3-4 ujjnyira ellepte a húsokat. A csülök csontját is beletettem. Forrás után többször is lehaboztam. Alacsony hőfokon, időnként kevergetve kb. 5 óra alatt megfőztem, a füstölt csülök miatt csak a legvégén sóztam, illetve frissen őrölt borssal és nyers, darált csípős paprikával (erős pistával) ízesítettem.
3.Tálalás előtt a húslét többször leszűrtem, hogy ne legyen zavaros, ne legyen benne egész bors, se fokhagyma. A húsokat szétválogattam, hogy minden tálkába kerüljön köröm, hús, bőr, rámertem a levet, annyit, hogy a húsokat teljesen ellepje, így kihűtöttem, majd ment a hűtőbe. Fél óra elteltével fogyasztható is! Tálalhatjuk lilahagymával, megszórhatjuk pirospaprikával, vagy facsarhatunk rá friss citromlevet is! - Eat'aliano


2 megjegyzés:

  1. Ha elfogadsz tanácsot,mondanám, hogy soha ne kevergesd, miután lehaboztad és hozzátetted a fűszereket, hagymákat, vedd egészen kicsire alatta a lángot, hogy a lé éppen csak zsizseregjen a fazékban, és 5 óra elteltével elzárod a tüzet és várj félórát. Akkor egy merőkanállal a tetejéről óvatosan lemeregetheted a zsír nagyját, nem baj, ha egy kis lé is megy.
    Ezekután leszűröd, nem kell többször, mert gyönyörű tiszta lesz a lé, kicsontozod a húst és adagolod ahogy írod. Csak azért írom ezeket neked mert én már millió kocsonyát megfőztem, és nem annyira fáradtságos és munkás így, nem kell feleslegesen pepecselni vele.
    Ha van kedved, nézz be a blogomra, oldalt az 5 legjobb között ott van a legutóbbi kocsonyám is, 3 hete készítettem, így ahogy leírtam, nincs rajta zsír. Egyébként a leírásodban a többi minden oké, elhiszem, hogy finom lett.
    Remélem nem veszed zokon egy öreg rókától a tanácsokat. Én viszont az olaszos receptjeidet szoktam kiírni magamnak. Nagyon finomak.
    További jó főzést kívánok és
    Boldog Karácsonyt:-)))

    VálaszTörlés
  2. Szia Anikó!!!

    Azon kevesek közé tartozom, akik szívesen veszik a kritikát, legyen az negatív vagy pozitív, akkor meg pláne, ha építő jellegű!!!!

    Jól hangzanak a tanácsaid, biztosan megfogadom őket! Lehet még a receptet is módosítom majd!!!! :)

    A blogodat jól ismerem, sokszor betérek! Tetszenek a receptek, írások!!!!

    Neked és családodnak is Boldog Karácsonyt, jó készülődést, sütés-főzést!!!!!!!!!

    Niki

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails